másik szerelvény.
A hátsó vonat első kocsija az ütközés következtében derékszögben meghajlott, a vagon elején lévő ütközője a földön, a következő 5-6 méter pedig szinte függőlegesen felfelé állt, a szerelvény többi része félig a levegőben, félig pedig a síneken állt. A mozdonyvezető az összepréselt fülke épen maradt helyiségébe beszorult, a tűzoltók másfél órás megfeszített munkával szabadították ki,
majd a mentők súlyos állapotban kórházba szállították.
A MÁV illetékese a hírügynökség kérdésére elmondta: reggel hét órakor még tartottak a munkálatok a vonatbaleset helyszínén, ám a délelőtti órákra minden bizonnyal befejeződnek. Addig nem közlekednek a szerelvények a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest állomások között, ezen a szakaszon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A korlátozás a Vácra, Veresegyházra illetve Szobra tartó járatokat érinti.
