Az elemzők továbbra is a tervezettnél nagyobb államháztártási hiányt jósolnak és felfelé módositották előrejelzéseiket a folyó fizetési mérleg deficitjére is. A konszenzusok szerint 2005 decemberére 3,6 százalékra csökkenhet az infláció a 2004 végére várt 5.5 százalékról, ami megegyezik a jegybank jelenlegi fő céljával. Mindez azt jelenti, hogy kétéves emelkedés után az infláció visszatérhet a sokéves csökkenő trendhez, közelebb kerülve az euró bevezetéséhez szükséges szinthez. Az elemzők erre az évre 5,5 százalékos hiányt vetítenek előre a 3,8 százalékos tervvel szemben, jövőre pedig 3,8 százalék helyett 4,3 százalékot.
Az elemzők annak ellenére a növekedés némi gyorsulására számítanak, hogy a külső egyensúlyra vonatkozó előrejelzések októberben tovább romlottak. Erre az évre a folyó fizetési mérleg 4,5 milliárd euró hiányát várja a piac - a GDP több, mint hat százalékát -, 350 millió euróval többet, mint egy hónapja, a jövő évre pedig 400 millió euróval emelkedett a konszenzus, 4,4 milliárd euróra.
