BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem kizárt a 270-280-as euróárfolyam sem (részletes)

Külföldi elemzők szerint akár 270-280-ig is felszökhet az euró jegyzése, ám ennek ellenkezője is megtörténhet. A PM szerint főként egyszeri hatások dobták meg az áht-hiányt. A kormány beismerte, hogy rosszul kommunikált a sáveltoláskor, s egy hárompontos tervvel állítaná vissza a bizalmat.

2003. július 4. péntek, 11:31

Az év hátralévő részében a részében a 270-280 forintos euróárfolyam éppúgy elképzelhető, mint ahogy az is, hogy a forint ismét visszatér a sáv erős széléhez - vélekedtek külföldi elemzők a WestLB mai konferenciáján.

A rendezvényen Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára főként egyszeri hatásokkal magyarázta az igen magas, a várakozásokat jóval meghaladó féléves államháztartási hiányt.
Az államtitkár három okot említett az áht hiánya kapcsán. Sokat rontott, hogy a jövedéki adó befizetések egy része átcsúszott júliusra, és a köztisztviselői nap miatt a fizetéseket is előrehozták a közszférában. Ezek önmagukban is több tízmilliárd forintot jelentettek. Ráadásul a 76 milliárd forintos megtakarítási csomagnak a 20 milliárd forintos, az el nem költött források befagyasztására vonatkozó része is csak július elsejétől lép életbe, így a minisztériumok az utolsó pillanatban még megpróbáltak költeni.

Veres szerint mindentől függetlenül tartható az éves előirányzat, a forint árfolyama pedig néhány héten belül beállhat egy viszonylag szűk sávba,
Hasonló véleményt fogalmazott meg Riecke Werner, az MNB alelnöke is. A szakember a sáveltolásról úgy nyilatkozott, hogy a törvények szerint az MNB-nek támogatni kell a kormány gazdaságpolitikáját, amennyiben az nem veszélyezteti az inflációs célt. Mint mondta, a jegybank a törvényi kötelezettségnek tett eleget. A kamatkülönbséget viszont túl nagynak tartja a hozamgörbe rövid oldalán, véleménye szerint a helyzet hamarosan itt is normalizálódni fog.

A konferencián külföldi elemzők is felszólaltak. Christian Schiweck, a Deka Bank térségünkért felelős munkatársa, aki egyébként a külföldi befektetők hazai állampapír-állományának 13-14 százalékát kezeli, értetlenül állt a sáveltolás előtt. Mint mondta, a német recesszió miatt nem valószínű, hogy a mostani helyzetben bármifajta javulást el lehetne érni az export területén. Véleménye szerint el kellene dönteni, hogy Magyarország Kínával vagy inkább Spanyolországgal, Olaszországgal kíván-e versenyezni.
Giancarlo Perasso, a WestLB elemzője szerint mostani bizalomvesztés után elsődleges feladat a hihető fiskális politika. A kormány részéről pedig ígéretek helyett kemény kiigazító lépésekre van szükség.

Veres János elismerte, hogy a kormány rosszul mérte fel a devizapiaci trendeket, mikor a sáveltolás mellett döntött, ám szerinte a bizonytalanságot határozott és gyors kormányzati intézkedésekkel meg lehet szüntetni. Az államtitkár szavaiból kiderült: bár az árfolyamsáv eltolásának célja az volt, hogy az exportőröket megóvják a forint túlzott erősödésétől, azaz a 240 alatti euróárfolyamtól, de mivel már korábban elkezdett esni a hazai fizetőeszköz, s ennek súlyát a döntés előkészítése során rosszul ítélték meg, a piac félreértette az intézkedést.

Veres három pontból álló, a bizalom helyreállítását célzó, kormányzati gazdasági tervet jelentett be. Ennek első pontját a jövő évi büdzsé kulcsszámairól gyorsan meghozandó kormánydöntések jelentik, amelyeknek illeszkedniük kell a tavaly elfogadott, korai euró-csatlakozást megcélzó tervhez. Ezen túl a miniszterelnök hamarosan nyilvánosságra hozza a beruházásokat ösztönző intézkedéseket, harmadik pontként pedig az ERM II. árfolyamrendszerhez való mielőbbi csatlakozásról intézkedő programot nevezte meg, s hozzátette, hogy az MNB-vel való megbeszélések már előrehaladott stádiumban vannak.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál
NAPI Online
NAPI Online

Ez is érdekelhet