A köztársasági elnök az alkotmány 26. paragrafus (2) bekezdésében biztosított jogkörével élve küldte vissza az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló törvényt megfontolásra a törvényhozásnak - ismertette a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményét az MTI.
,,Mádl Ferenc őszintén reméli, hogy jobbító szándékú észrevételei az újratárgyalás révén egy olyan törvény meghozatalát eredményezhetik, mely úgy javít az egészségügy helyzetén, hogy az ellátás a társadalom minden rétege számára megfelelő színvonalra emelkedik, ezáltal is biztosítva az esélyegyenlőséget'' - hangsúlyozza az elnöki hivatal közleménye.
Csehák Judit, az egészségügyi tárca sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy nem tudta meggyőzni Mádl Ferencet a kórháztörvény elfogadásának fontosságáról. A miniszter szerint a köztársasági elnök számára átadott szakmai, szakértői áanyagok választ adnak az államfő által megfogalmazott aggodalmakra. Csehák Juditot ugyanakkor örömmel tölti el, hogy Mádl Ferenc sem talált alkotmányossági kifogást a törvényben. Az egészségügyi miniszter közleménye szerint a parlamenti újratárgyalás ideje alatt a tárca törekedni fog arra, hogy tájékoztassa és meggyőzze a közvéleményt, s remélik, hogy az államfő a "változatlan tartalommal megerősített törvényt (...) jó lelkismerettel írja majd alá."
