A GKI legfrissebb prognózisában a márciusihoz képest 0,3 százalékponttal csökkentette idei GDP-növekedési előrejelzését, s így már csak 3,3 százalékos ütemre számít. Az MTI jelentése szerint Vértes András, a kutatóintézet elnöke valószínűnek nevezte, hogy az első negyedéves GDP-bővülés mértéke nem érte el a 3 százalékot. Kedvezőtlen fejlemény továbbá, hogy az első hónapokban túlzott növekedést mutattak, bár ez nem meglepő, hiszen a tavalyi emelésből fakad.
A kutatók szerint a magyar gazdaság fenntarthatatlan növekedési pályán áll, mivel ezt a lakossági jövedelmek gyors növekedése húzza. A szakemberek a világgazdaság élénkülésére és a belső egyensúly helyreállítására a második félévtől remélnek esélyt, ám hozzáteszik: fennáll a veszélye annak is, hogy a kedvező változások a vártnál később és nehezebben indulnak be.
A GKI prognózisa szerint az idén az infláció 4,8 százalék körül alakul, a folyó fizetési mérleg hiánya elérheti a 3,8 milliárd eurót, és az államháztartás deficitje a GDP 5 százaléka körül alakul. A fogyasztói árindex az év második felében várhatóan emelkedni fog, elsősorban az alacsony bázis miatt. A kutatóintézet arra számít, hogy az év végén várhatóan 5,2 százalékos lesz az infláció, ami összhangban van a gazdaság jelenlegi helyzetével.
A kutatók emellett a lakossági fogyasztása megközelítően 6 százalékos növekedésével számolnak. A tavaly őszi közalkalmazotti béremelés áthúzódó hatása várhatóan szeptemberig tükröződik a statisztikákban, ezt követően számottevően lassul a költségvetési szektor keresetnövekedése.
Az üzleti szférában folyamatosan enyhülő bérdinamika valószínű.
A GKI elnöke szerint a beruházások az idén még a tavalyinál is alacsonyabb ütemben, várhatóan 3 százalék körül nőnek. Vértes András rendkívül kedvezőtlennek nevezte, hogy a magyar gazdaság nemzetközi versenyképessége az idén is tovább romlik. Vértes kijelentette: három év alatt 30 százalék feletti, az idén 6-7 százalékos versenyképesség-romlás tapasztalható, amiből 5 százalék a fajlagos bérköltség emelkedésének tudható be. Ennek tükrében kisebb csodának nevezte a magyar export várható 6 százalék körüli emelkedését.
A kutatóintézet elnöke hangsúlyozta, hogy a behozatal ennél gyorsabban nő, így az áruforgalom deficitje is mintegy 800 millió euróval haladja majd meg a tavalyit. A folyó fizetési mérleg viszont a turizmus mérséklődő aktívuma miatt ennél is nagyobb mértékben romlik, a hiány a GDP 5 százalékára nő a tavalyi 4 százalékról.
Vértes András felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldi működőtőke beáramlása nem emelkedik ilyen arányban, így várhatóan megnő az ország nettó adósságállománya.
