A Külügyminisztérium és a Gazdasági- és Közlekedési Minisztérium az iraki újjáépítésben történő magyar közreműködés koordinációjára az ITD Hungary Kht.-t kérte fel. Az iraki gazdaság újjáépítését célzó projektek vonatkozásában az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége folyamatosan hirdeti meg pályázatait. A koalíciós partnerországok vállalatai, így a magyarok is kedvezményes elbírálásban részesülnek az alvállalkozók kiválasztása során.
Az ITDH létrehozta az Iraki Újjáépítési Koordinációs Irodát, amely közvetlen kapcsolatot teremt a lehetőségek iránt érdeklődő magyarországi vállalatokkal. Kérjük, hogy az érdeklődő vállalatok mindenképpen először az ITDH Iraki Újjáépítési Koordinációs Irodája felé jelezzék igényeiket, mert ennek elmaradása a hatékony koordinációt gátolhatja.
A jelentkező magyar cégektől az ágazat megjelölése mellett teljes cégspecifikációt, valamint a referenciák bemutatását várjuk (angol nyelven, kizárólag elektronikus formában, e-mailen eljuttatva) a lehető legrövidebb időn belül, annak érdekében, hogy a szükséges regisztrációs folyamat megindulhasson.
A beérkezett adatokból egy széleskörű adatbázist hozunk létre, amelynek segítségével egyrészt optimális módon allokálhatjuk a rendelkezésre álló erőforrásokat, másrészt a szerződéskötési folyamatok állandó monitoringja alapján az ITDH a felmerülő várható igények, a konkrét feladatok megvalósítására alkalmas cégek listáját a Külügyminisztérium bevonásával továbbíthatja az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége felé.
Mindazonáltal fontos és szükséges, hogy az egyes beruházásokkal kapcsolatos részletes tájékoztatókat az USAID honlapján (www.usaid.gov/iraq) megtekintsék (ezen belül about reconstruction/view solicitations), amelyek pontos tájékoztatást nyújtanak az újjáépítés során szóba jöhető területekről, valamint a pályázati formanyomtatványok tájékoztató jellegű, kinyomtatható változata is itt található. Emellett a szolgáltatások nyújtására történő jelentkezés a fenti oldalon belül a register to provide services menüpontban történik. Ugyanezen az internetoldalon a cégek saját maguk is nyomon követhetik a szerződéses folyamatokat, az újjáépítési szerződéses nyomtatványok ajánlatkéréseit, a szerződések odaítéléséről szóló dokumentumokat. Jelenleg is folyik a fontosabb projektek nyilvánosságra hozatala, ezért a www.usaid.gov mellett érdemes figyelni www.useu.be honlapot is, ahol hozzájuthatnak a legfrissebb információkhoz az iraki újjáépítéssel kapcsolatban. Az alvállalkozási lehetőségek miatt az ajánlatkéréseket és a szerződések odaítéléséről szóló információkat szintén érdemes figyelemmel kísérni.
Az ITDH Iraki Újjáépítési Koordinációs Irodát az irak@itd.hu e-mail-címen, a 472-8118-as telefonszámon, illetve a 473-8225-ös faxszámon lehet elérni.
