Gál J. Zoltán kormányszóvivő a mai kormányülés után elmondta: megváltozik a közigazgatási ügykezelők jogállása és visszakapják korábbi jogosultságaikat. A ruházati költségtérítés január elsejétől visszamenőlegesen 150-ről 200 százalékra nő. A lakáshoz jutás könnyített lehetősége eddig 110 000 köztisztviselőnek járt, ám ezután további 60 000 közszolgálati alkalmazott is élhet majd a lehetőséggel. Változik a nyelvpótléki rendszer is. Ezentúl korlátlanul, akárhány nyelv után fel lehet venni a pótlékot, ráadásul a három fő úniós nyelv, az angol, a francia és a német esetében már az alapfokú nyelvtudást is honorálják. Mindezeken túl július elsején megtörténik az illetményszorzók emelése is. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a változtatások idén mintegy kétmilliárd forinttal terhelik meg a költségvetést.
A kabinet tárgyalta a nép ügyvédje koncepciót is. A tervek szerint a rendszer, melynek keretében az ügyfelek részére rászorultságtól függően részlegesen vagy teljes egészében átvállalja az ügyvédi költségeket a kormány, 2004. január elsejétől lép életbe.
Végre határozat született az Egységes Digitális Rádiórendszer (korábbi nevén Tetra) jövőjét illetően is. A kabinet döntése értelmében a magas beruházási költségek miatt nem egy új rendszert állítanak fel, hanem keresnek egy szolgáltatót, akitől a készenléti szervek megvásárolják a szolgáltatást. Tervek szerint a rendszer üzemeltetése jövő nyáron indul a fővárosban, míg a teljes országos lefedettség 2005 végére várható.
A kormány elfogadta a környezetvédelmi termékdíjról szóló kormányhatározat módosítását is. Kóródi Mária, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vezetője szerint a megoldás teljesen EU-konform.
