Zara László szerint eredetileg arról volt szó, hogy a házipénztárban felgyülemlett pénzt lehetne kedvezményes, 20 százalékos adóval "kitakarítani", s nem esett szó arról, hogy az eredménytartalékban lévő pénz, illetve eszközök után is legalább 20 százalékos adót kellene fizetni. Így például a bankszámla, autó, számítógép után is adózni kellene. Azaz a törvénytervezet úgy viselkedik, mintha az evát választónak végelszámolással kellene megszüntetnie jelenlegi cégét. A végelszámoláskor ugyanis a jelenleg hatályos törvények szerint az értékpapírokból származó jövedelmekre vonatkozó szabályok alapján kell a vállalkozások eszközei után (20 százalékos kulccsal) adózni.
Az egyszerűsített vállalkozói adónál kizárólag bevételi nyilvántartás lesz, azaz vagyonnyilvántartásra nem lesz szükség - jelentette ki Kurucz-Váradi Károly, a Pénzügyminisztérium jövedelemadók főosztályának vezetője. Ezért van szükség az egyéni vagyongyarapodás megadóztatására. Az egyszerűsített vállalkozói adót választóknak december 20-áig kell bejelentkezniük, a záró adóbevallást pedig jövő év május 31-éig kell benyújtaniuk. Ekkor kerül sor az eredménytartalék utáni adó első harmadának befizetésére is.
A pénzügyi tárca által a múlt héten elkészített törvénytervezet kapcsán több ponton is aggályok merültek fel.
Az egyik kulcskérdés a kereszttulajdonlás, a másik az eredménytartalék megadóztatása. A most elkészült szövegben burkolt szigorítás rejlik - állítja Zara László. Nemcsak a házipénztárban felgyülemlett pénzt terhelné az új adó, hanem az eredménytartalékban lévő eszközöket is. Így például az evát választó betéti társaságnál - a házipénztári pénz mellett - leadóztatnák a bankszámlát, a cég autóját, irodáját, a számítógépet is. Adót kellene fizetni a kiszámlázott, de még nem fizetett összeg, valamint az anyagkészlet után is. Ez pedig - még a 20 százalékos adómérték ellenére is - meglehetősen nagy terhet jelenthet a vállalkozás számára.
