Az elmúlt év első félévéhez viszonyítva megduplázták lakásépítésüket a jogi személyiségű vállalkozások, mialatt a természetes személyek 2 százalékkal kevesebb lakást építtettek. Az értékesítésre szánt többszintes, többlakásos épületekben kisebb alapterülettel, építőipari kivitelezőkkel épített lakások javára változik a lakásépítés szerkezete. A 80 négyzetméter alatti új lakások száma közel a felével nőtt, ezen belül a 40 négyzetméter alattiaké több mint kétszeresére ugrott. A lakások átlagos alapterülete 96 négyzetméter, 6 négyzetméterrel kisebb, mint 2001 I. félévében. Az új lakások számának jelen-tős növekedése elsősorban a fővárosra és a nagyvárosokra jellemző.
Az új lakásépítési engedélyek már csak a megyei jogú városokban jeleznek erőteljes növekedést, a községekben csökkent az építési kedv. Ugyancsak visszaesett az egész országban az üdülőépítés, amit a kiadott új engedélyek és a befejezett üdülők számának csökkenése egyaránt mutat.
2002 első félévében több mint 7 ezer új nem lakóépületre kértek építési engedélyt, ami közel 2 millió négyzetméter alapterületet jelent, s ez az építési kedv növekedését jelzi ezen a területen. A lendületes fejlődés elsősorban a szálloda, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén mutatkozik. A legerőteljesebb csökkenés az oktatási, egészségügyi ellátást szolgáló épületeknél jelentkezik.
