BUX 143889.34 1,62 %
OTP 46100 3,02 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Némileg csökkent a nagyvállalatok optimizmusa

Júliusban - az előző hónaphoz hasonlóan - csökkent a nagyvállalatok gazdasági várakozásait tükröző TOP-100 konjunktúra-index, értéke 54 százalék lett, szemben a júniusi 56, illetve a tavaly júliusi 55 százalékkal - derül ki az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet összesítéséből, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez.

2002. július 30. kedd, 13:46

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A felmérés szerint a nagyvállalatok az ország gazdasági kilátásait jónak ítélik, a válaszadóknak csak 16 százaléka számol romlással, 45 százaléka viszont javulást vár.

Az Ecostat a gazdaság első öt havi eredményei, illetve a bizalmi indexek alapján a második félévben szolid, fokozatosan élénkülő fellendüléssel számol, a múlt évinél kedvezőtlenebb egyensúly mellett.

Az összegzésből kiderül, hogy a vállalatvezetők inflációs várakozásai továbbra is meghaladják a jegybanki előrejelzéseket. Az év egészére a válaszadók közel egyharmada 6-7 százalékos, 18 százaléka 5-6 százalékos, 23 százalékuk pedig 7-8 százalék közötti fogyasztói áremelkedést vár. A nagyvállalati visszajelzések alapján az éves infláció átlagos értéke 7,27 százalék, a júniusi előrejelzésnél valamivel alacsonyabb.

A vállalkozások egynegyede nem szándékozik emelni értékesítési árait az év hátralévő időszakában. További egynegyedük 4-5 százalékos, 14 százalékuk 5-6 százalékos emelést tervez. Az értékesítési árak éves emelésének tervezett mértéke júliusban átlagosan 4,3 százalék, a júniusi értéknél 1,2 százalékponttal magasabb.

A nagyvállalatok cégükre vonatkozó előrejelzése optimista: a gazdasági lehetőségek javulását feltételezi a válaszadók 55 százaléka, amelyhez hasonló magas arányt az elmúlt évben nem jeleztek. Romló feltételekkel mindössze 11 százalékuk számol.

Termelésbővítésre a cégek 61 százaléka lát esélyt.

Az értékesítési statisztikák szerint gépipari, vegyipari, építőipari és szolgáltató cégek tartoznak az optimista vállalkozások csoportjába. A növekedés a cégek 70 százaléka szerint 5 százalék alatti, 15-15 százaléka szerint 5-10 százalék, vagy e feletti lehet.

A cégek készletgazdálkodása kiegyensúlyozott, jelentős felhalmozódást sem a saját termelésű áruk, sem a vásárolt készletek körében nem jeleztek.

A nagyvállalatok fele lassan bővülő exportnövekedéssel számol, változatlan külpiaci keresletet 37 százalékuk vélelmez.

A kivitel feltételeinek megítélése júliusban valamelyest kedvezőtlenebb az előző negyedévinél. Miközben a cégek kétharmada a külföldi értékesítés növekedésében, szinten maradásában bízik, a nehézséget feltételezők köre nulláról 19 százalékra nőtt.

A belföldi kereslet élénkülését váró vállalkozások aránya júniushoz képest 7 százalékponttal 47 százalékra csökkent, a cégek fele stagnálásra számít.

A belföldi értékesítési lehetőségek megítélése április óta júliusban a legalacsonyabb. Bővülő keresletet a cégek 30 százaléka, változatlan vagy romló feltételeket 70 százaléka vár. A vállalatvezetők prognózisa azt a korábbi vélekedést támasztja alá, hogy a megnövekedett lakossági vásárlóerőt nagy részben importtermékek kötik le - áll az Ecostat összesítésében.

A cégek pénzügyi helyzetüket kiegyensúlyozottnak tartják, s a következő félévben sem számolnak érdemi változással. A vállalkozások 58 százalékának pénzügyi helyzete tartósan stabil, likviditásának erősödésével számol a cégek 20 százaléka.

A gazdaság intézményi környezetének megítélése az előző havihoz képest némileg romlott. Az előző havi 34 százalékkal szemben 21 százalék számol a környezeti feltételek javulásával, míg egyharmaduk a bizonytalanság fokozódásától tart.

A beruházási szándék a nagyvállalatok körében december óta jelentősen ingadozik, júliusban 5 százalékponttal visszaesett, ám továbbra is a kritikus 50 százalékos érték fölött maradt

Economx
Economx

Ez is érdekelhet