A közlekedési tárca indoklása szerint a versenybe vetett közbizalmat másképpen nem lehet visszaszerezni, csak nyílt tenderpályázat kiírásával. A beérkezett tenderek szerdáról péntekre halasztott eredményhirdetését megtartják, ám a várakozásokkal ellentétben nem hrdetnek győztest, csupán megköszönik a résztvevő cégek képviselőinek a közreműködést és felkérik őket, hogy az újonnan kiírt pályázaton is vegyenek részt. Bár hivatalosan nem erősítették meg, egyes források szerint koalíciós viták miatt változtatta meg előző álláspontját az Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
