A hivatalos részeredmények szerint Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt nyerte meg a horvátországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.
A horvát választási bizottság által 98,88 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint Milanovic a szavazatok 74,58 százalékát, legfőbb kihívója, a kormányzó, jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) által támogatott Dragan Primorac pedig a 25,42 százalékát szerezte meg.
Két héttel ezelőtt, az elnökválasztás első fordulójában is Milanovic győzött: akkor a voksok 49,09 százalékát gyűjtötte be, míg Primorac 19,35 százalékkal került a második helyre.
A második fordulóban a szavazásra jogosultak 44,15 százaléka járult az urnák elé, a részvétel így közel két százalékkal alacsonyabb volt, mint az első fordulóban (46,03 százalék).
A kanyarban előztek a horvátok: 970 euróra nőtt a minimálbér
Horvátországban 2025. január 1-jétől a minimálbér 130 euróval bruttó 970 euróra (közel 390 ezer forint), az átlagbér pedig a kormány mandátumának végéig, 2028-ig 1600 euróra (640 ezer forint) nőtt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Koncert után tuszkolták csomagtartóba az X Factor győztesét
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre