Sokkoló élményben volt részük a Wizz Air egyik járatának utasainak, amikor az Spanyolországból Rómába tartó Airbus A321-est heves vihar és légörvények rázták meg a leszállás előtt – írja az Index.
A repülőgép többször is megpróbált landolni a római Fiumicino repülőtéren, ám végül biztonsági okokból Bolognába irányították át, több mint 250 kilométerrel az eredeti úti céltól.
Kapcsolódó
A fedélzeten kitört a pánik: sokan sikoltoztak, imádkoztak, és a földet érés után többen úgy nyilatkoztak, hogy „csak Istennek adhatnak hálát, amiért életben maradtak”. A felvételeken látható, ahogy a gép hevesen rázkódik a sötétben, miközben az ablakon kívül vörös viharjelző fények villognak. A járat amúgy is késéssel indult, és végül közel három órával a menetrendhez képest szállt le hajnalban Bolognában.
Turbulence caught on camera today on a Wizz Air flight from Alicante to Rome, forcing a diversion to Bologna.pic.twitter.com/sbLjXUp1DH
— The Age Of Genz (@TheAgeOfGenZ) August 21, 2025
A Wizz Air közleményében hangsúlyozta: a pilóták a biztonságot szem előtt tartva döntöttek az átirányítás mellett, az utasokat buszokkal szállították tovább Rómába, a saját költségen megoldott utazások árát pedig visszatérítik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye