Másodszori próbálkozásra elfogadta kedden az ukrán parlament azt az előterjesztést, amely kimondja, hogy a törvényhozás elnökválasztást hirdet ki, amint „biztosítva lesz az átfogó, tisztességes és fenntartható béke” Ukrajna területén – tájékoztatott Jaroszlav Zseleznyak ellenzéki parlamenti képviselő kedden a Telegramon.
A határozati javaslatot a képviselő közlése szerint 268 képviselő támogatta. Az MTI emlékeztetett, az előterjesztés elfogadásához legalább 226 szavazatra volt szükség, de a hétfői szavazáskor csupán 218-an támogatták.
A dokumentum egyebek mellett leszögezte, hogy „az ukrán parlamentet és Volodimir Zelenszkijt, Ukrajna elnökét szabad, átlátható, demokratikus úton választották meg nemzetközi megfigyelők részvétele mellett, és ezeknek a választásoknak az eredményét az egész nemzetközi közösség elismerte”. Hangsúlyozta a javaslat azt is, hogy
hadiállapot mellett lehetetlen ilyen választásokat szervezni, s ezért a kijevi törvényhozás szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök viseli a felelősséget.
Az ominózus dokumentumban az is szerepel, hogy Zelenszkij elnök mandátumát az ukrán nép és a parlament nem kérdőjelezi meg. „Ukrajna elnökének, Volodimir Zelenszkijnek gyakorolnia kell hatáskörét Ukrajna újonnan megválasztott elnökének hivatalba lépéséig az ukrán alkotmány 108. cikkelyének első részével összhangban” – áll az elfogadott határozatban.
Petro Porosenko volt államfő keddi parlamenti beszédében bejelentette, hogy az általa vezetett Európai Szolidaritás párt frakciója felfüggeszti a parlamenti munka blokádját, és nem kérdőjelezi meg a jelenlegi vezetés legitimitását, beleértve Zelenszkij elnökét.
Porosenko pártja még február közepén döntött a parlamenti munka bojkottja mellett tiltakozásul az ellen, hogy a volt elnököt szankciókkal sújtotta az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács.
Exkluzív: itt az USA ajánlata Ukrajna számára
Az Egyesült Államok felajánlja Ukrajnának a „biztonságot az erőforrásokért” alapmegosztási megállapodást. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek