Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
A szóvivő arra az értesülésre, miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként, azt válaszolta, hogy
egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni.
Egy másik kérdésre válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.
Az orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy
nem fogja „kiteregetni” Trump és Putyin magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.
Leavitt megjegyezte, a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.
Ismert, az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.
Ráadásul a Politico szerint a helyszínválasztásban szerepet játszhat Trump közeli személyes viszonya Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Bár a lap két forrása szerint a magyar főváros lehet a befutó, mások is pályáznak a lehetőségre: Emmanuel Macron francia elnök Genfet szerette volna a találkozó helyszínéül. Svájc pedig azóta jelezte: készek biztosítani a tárgyalás helyszínét, nem tartóztatnák le Putyint, noha tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC), amely körözést adott ki ellene. Saját forrása nyomán a Reuters is azt pedzegette, Magyarországon kerülhet sor a három elnök közti csúcsra.
Putyin hívása után Orbánt győzködhette Trump, hogy ne ágáljon Ukrajna unió tagsága ellen
Budapest ismét felmerült a Putyin-Zelenszkij csúcs lehetséges helyszínéül. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító