Vlagyimir Putyin először látogatott a Kurszki régióba azóta, hogy az orosz védelmi minisztérium április végén bejelentette a régió „felszabadítását” az ukrán fegyveres erők uralma alól – számol be a Meduza a Kreml sajtóosztálya nyomán.
Az orosz elnök munkaútjának pontos dátumát illetően csupán annyit közöltek, hogy az „előző napon” történt.
Putyin találkozott „önkéntes szervezetek képviselőivel” és Alekszandr Hinstejinnel, a régió megbízott vezetőjével, ezen kívül
Kurcsatov városába is ellátogatott, ahol megtekintette az épülő Kurszki Atomerőművet
– közölte a Kreml.
Emlékezetes, ezt megelőzően az államfő márciusban látogatott a Kurszki területre, röviddel azután, hogy az orosz csapatok visszaszerezték az irányítást Szudzsa városa felett, ahol az ukránok jó időre szorult helyzetbe kerültek. Korábban, áprilisban Moszkva azt állította, hogy visszavette az egész régió irányítását, kilenc hónappal azután, hogy az ukrán erők meglepetésszerű inváziót indítottak. Kijev viszont változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy a határ túloldalán továbbra is vannak katonái.
Előrenyomultak az oroszok: megszállták Zaporizzsját
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette: elfoglalták Zaporizzsja települést a Donyecki régióban, amely kulcsfontosságú a Dnyipropetrovszk megye határán állomásozó ukrán erők számára. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget