Észak-Korea keleti partján próbálta ki legújabb atomfegyverét, amit kifejezetten víz alatti működésre fejlesztettek ki. Az országos média most először tett közzé hivatalos információkat az új fegyver létezéséről.
Észak-Korea végrehajtotta a Haeil-5-23 víz alatti nukleáris fegyver tesztjét – közölte az ország védelmi minisztériuma az észak-koreai állami hírügynökség által kiadott közleményben.
Ebben arra is kitérnek, hogy a Japán-tengeren végrehajtott fegyverkísérlet válasz azokra a haditengerészeti gyakorlatokra, amelyeket az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán tartott január 15. és 17. között.
Határozottan elítéljük az USA meggondolatlan cselekedeteit, amely az év eleje óta súlyosan fenyegeti az Koreai Népi Demokratikus Köztársaság biztonságát, ezért figyelmeztetünk ezek katasztrofális következményeire
– szerepel szintén a közleményben.
Észak-Korea 2023 márciusában kezdte el a Haeil tesztelését, ám akkor még nem erősítették meg, hogy nukleáris fegyverről van szó. A haeil koreaiul egyébként cunamit jelent.
Már megint itt a riogatás az atomfegyverek bevetéséről
Belorusz katonai doktrínája első ízben tartalmaz rendelkezéseket atomfegyverek bevetéséről, közölte Viktar Hrenyin belarusz védelmi miniszter újságírókkal. Mint mondta, az új fenyegetettségi helyzetben szükség volt átdolgozni a 2016-tól hatályban levő doktrínát. A részletekről ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben