Hétfőn Moszkvába látogatott Cshö Szonhi észak-koreai külügyminiszter: hétfőtől-szerdáig, többek között Szergej Lavrovval, az orosz külügy vezetőjével is tárgyalni fog. A találkozó előtt Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő elmondta, hogy a találkozó célja a két ország közötti kapcsolatok elmélyítése– írja a Reuters.
2023 szeptemberében a vosztocsniji űrközpontban fogadta Putyin elnök Kim Dzsongunt. Az őszi találkozón Moszkva vállalta, hogy segít űrműholdakat építeni Phenjannak.
A szeptemberi megállapodás után az északi-koreai sereg sikeresen fellőtt egy kémműholdat, amit a dél-koreai hírszerzés értesülései szerint Oroszország segítsége nélkül nem tudtak volna megtenni.
Észak-Korea befotózott az amerikai hadsereg szoknyája alá
Műhold felvételeket készítettek egy amerikai repülőgép-hordozóról és a hawaii amerikai katonai bázisokról.Ha kíváncsi a részletekre.A szöuli kormány aggodalmát fejezte ki, hogy a sikeresen pályára állított műholdat Phenjan katonai célokra fogja használni. Az ukrajnai háború óta nemzetközi elszigeteltségbe kerülő Oroszország fokozta a phenjani kormánnyal való katonai és gazdasági együttműködést.
Az Egyesült Államok aggodalmát fejezte ki a két ország közeledése miatt, a Fehér ház egyik vezető tisztviselője nemrég arról beszélt, hogy bizonyítékaik vannak: az orosz hadsereg észak-koreai rakétákat is használt Ukrajnában.
Az év elején ismét feszültté vált a két Korea közti viszony: mindkét sereg tüzérségi gyakorlatot tartott az államaikat elválasztó tűzszüneti vonal tengeri szakaszán. Szöul szerint a kommunista szomszédjuk az áprilisi választások előtt tovább kívánja fokozni az országaik közötti feszültséget.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben