A furcsa incidens június 27-én történt a Hanoi Noi Bai nemzetközi repülőtéren, ahol egy Boeing 787-9 Dreamliner gurulás közben nekiütközött egy Airbus A321-esnek. A Boeing szárnyának belépőéle eltalálta az Airbus függőleges vezérsíkján lévő oldalkormány kilépőélét - a baleset tehát nem látványos ütközés volt, de az eredmény annál látványosabb: komoly anyagi kárral és komoly következményekkel járt.
Mindkét repülő a Vietnam Airlines flottájába tartozik. A Boeing 259 utassal a fedélzetén Ho Si Minh-városba tartott volna, míg az Airbus 127 utast szállított volna Dien Bienbe. Az eset után mindkét gép járatát törölték, az utasokat pedig másik gépekre foglalták át.
A vietnámi polgári légiközlekedési hatóság vizsgálatot indított, a Vietnam Airlines pedig négy pilótát is felfüggesztett.
A hatóság egyelőre nem közölt részleteket az ütközés okairól, de a baleset ismét ráirányította a figyelmet a gurulópályák zsúfoltságára és a repülőgépek földi mozgásának kockázataira.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga