A feltámadás, az örök élet reménységét hordozó, az egész emberiséghez szóló üzenet születhet meg a konklávé eredményeként - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek videóüzenetében kedden.

Erdő Pétert az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye YouTube csatornájának stábja kérdezte a konklávé előtt egy nappal, mielőtt a bíboros beköltözött a Szent Márta-házba.

A bíboros - aki már harmadszor vesz részt konklávén - kitért arra: ez alkalommal érezte a legjobban a konklávét megelőző beszélgetések során, hogy sokan akarják, sokan kérik a bíborosok közül is, hogy a Szentlélek működjön rajtuk keresztül.

„Talán megérezzük a Szentlélek működését majd a Sixtus-kápolnában"

- vélekedett.

Felidézte: egy írásában Szent II. János Pál pápa egy jövendőbeli, képzelt pápaválasztást úgy ír le, mint a rossz szellemek és a Szentlélek harcát, melyben az utóbbi győzedelmeskedik.

„Az a fontos, hogy az ember hagyja, hogy a Szentlélek irányítása érvényesüljön, és ne más szellemekre hallgasson - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy

ha ez megtörténik, akkor ez egy nagyon szép pápaválasztás lehet, amely a világ felé is reményteli üzenetet hozhat.

A bíboros szerint az egyház jelenleg „egy remény nélküli világnak hirdeti a reményt". A világ pedig azért remény nélküli, mert pogány - jelentette ki. Aki ugyanis azt hiszi, hogy a földi életnél nincs több, az a fölfokozott erővel fogja hajszolni a földi dolgokat, és a többi ember felé is egy harcosabb, önző magatartásformát vehet fel. Aki viszont - a szó krisztusi értelmében - reménykedik, az tudja, hogy Jézus föltámadása nem egyedi, hanem az „embereket is föltámadásra és örök életre hívja".

A remény hirdetése a bíboros szerint manapság nagyon nehéz nehéz, mert a világ nyugati részén a „nemtörődömség ateizmusa" uralkodik.

Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy a konklávé eredményeként olyan üzenet születik, ami nemcsak az egyházhoz, hanem az egész emberiséghez szól, és fölismerhetően képviseli a krisztusi reménységet.

Mert „nem elég az, hogy mi evilági érveléssel próbálunk humanitárius segítségre buzdítani embereket", hanem „a végső reménységnek a fényében (...) válik, válhat nagylelkűvé az életünk" - tette hozzá a bíboros.

A Sixtus-kápolnában ma délután kezdődik a pápaválasztó konklávé. A korábban nyilatkozó bíborosok abban bíznak, hogy akár három napon belül felszállhat a fehér füst és megválaszthatják az új Szentatyát.