A Republikánus Párt Arizona államban aratott győzelmével szerdán 218 helyet szerzett, és ezzel szűk többségbe került a 435 fős amerikai képviselőházban – írja az MTI.
A törvényhozás alsóházában elért eredmény az elnöki tisztség és a szenátusi helyek többségének megszerzése után széles körű hatalmat biztosít Donald Trump megválasztott elnöknek programja megvalósításához. A szűk képviselőházi többséget úgy is fenntarthatják a republikánusok, hogy Donald Trump az alsóházból három republikánus képviselőt is kiválasztott leendő kormányába:
- Elise Stefanikot az ENSZ-nagyköveti,
- Michael Waltzot a nemzetbiztonsági tanácsadói poszt várományosaként,
- Matt Gaetzet pedig jövőbeli igazságügy-miniszterként jelentette be.
A három távozó képviselő pótlására rendkívüli választásokat kell kiírni az általuk képviselt körzetekben, ám azokat évek óta a republikánusok irányítják.
Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke a múlt héten arról beszélt, hogy „lángvágóval" esnek neki a demokrata kormányzatnak és szövetségi szintű programjainak, szem előtt tartva még a népszerűnek bizonyult intézkedések felülvizsgálatának a lehetőségét is.
Trump és csapata már írják a halállistát
A megválasztott elnök és átmeneti csapata nem csak a kabinet tagjai között kezdtek el válogatni. Már azon tanakodnak, kik azok, akiknek semmi keresnivalójuk nincs a Pentagonban.Itt olvashat a részletekrőlKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy