Az államfő szerint Kína mindent megtesz annak érdekében, hogy eleget tegyen Kalifornia kívánságának és szorosabbra fűzze az amerikai és a kínai nép közti kapcsolatot.
Hszi Csin-ping és Joe Biden egy év után találkoztak újra személyesen az indiai-csendes-óceáni térség vezetőinek csúcstalálkozóján. A kínai államfő ugyanakkor nem részletezte, mikor és hány pandát biztosítana az Egyesült Államoknak. Utalásokat tett azonban arra, hogy a San Diegó-i állatkertbe kerülhetnek óriáspandák.
Megjegyezte, hogy értesülései szerint a kaliforniai lakosok nagyon várják a pandák visszatérését, és hogy a gyerekek nagyon nehezen mondtak búcsút tőlük.
A pandák azután lettek az amerikai-kínai kapcsolatok szimbólumai, hogy Peking 1972-ben egy pandapárt ajándékozott a washingtoni Nemzeti Állatkertnek, és azóta is együttműködött az Egyesült Államokkal a pandák megmentésében – írja az MTI.
Azóta a pandák hazatértek Kínába, a San Diegó-i állatkert 2019-ben szállította vissza óriáspandáit, az utolsó példány pedig az év elején tért haza Memphisből.
Kína újra 33 milliárd dollárt hozott az Egyesült Államokon
Kína külkereskedelmi többlete az USA-val szemben szeptemberben 33,2 milliárd dollárra nőtt az augusztusi 33,06 milliárd dollárról.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás