Az ukrajnai határőrök elkezdték elkérni a külföldre utazó ukrán állampolgároktól a területi toborzóközpontok igazolásait – írja a független oknyomozó hírportál, a Meduza.
Egy többgyermekes ukrán férfi elmondta, hogy a toborzóközponttól kapott igazolás, illetve a katonai regisztrációs okmányok nélkül nem mehet külföldre. Egy határőr pedig arról beszélt, hogy korábban nem volt szükség ilyen hivatalos papírokra, azonban mostanra új utasítás lépett életbe.
Andrij Demcsenko, az Ukrán Állami Határszolgálat szóvivője szintén megerősítette, hogy az ukrán határőröknek újabban joguk van az említett papírokat elkérni.
December 30-tól Ukrajna jelentősen szigorította a 18-60 év közötti, hadköteles állampolgárok számára az ország elhagyását, és ezzel párhuzamosan egyre több katonai kontingens jelenik meg az ukrán határátkelőknél.
Ugyanis a háború második évfordulójához közeledve az év végén az ukrán hatóságok úgy döntöttek, alaposan felülvizsgálják a mozgósítás, valamint a katonai nyilvántartás szabályait. A kormány erről külön törvénytervezetet készített, amelyet december 25-én nyújtottak be a parlament elé.
A törvénytervezet többek között javasolja:
- a sorkötelezettségi korhatár 27-ről 25 évre történő csökkentését;
- annak tisztázását, hogy kik nem tartoznak mozgósítási kötelezettség alá, és kiknek van joguk a halasztásra;
- az elektronikus behívók kiküldését;
- a külföldön élő hadköteles ukránok nyilvántartását és besorozását;
- szigorítja a behívás alól kibúvókra vonatkozó korlátozásokat.
Pánik Varsóban: remegve állnak sorban az ukránok
Ukránok tömegei állnak sorban Varsóban az okmányirodáknál, többek között az útlevelekért. Bővebben --->Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon