Ana Brnabic szerb miniszterelnök – aki a hét elején a dubaji World Government Summiton egy színpadon állt Tucker Carlsonnal – elmondta, hogy az amerikai sztárriporter az év közepén hazájába kíván látogatni.
A Fox News hajdani műsorvezetője állítólag sokat tud Szerbiáról, és azt mondta, hogy 2024 közepén tervezi, hogy az országba megy, mert rendkívül tiszteli Aleksandar Vucic elnököt – mondta Brnabic, aki alig várja már a találkozót – írja a Politico.
A szerb miniszterelnök gratulált Tucker Carlson „bátorságához”, hogy a cenzúrával dacolva „egy igazán fenomenális interjút” készített Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Carlson kétórás beszélgetése Putyinnal február elején volt az első interjú, amelyet az orosz elnök nyugati újságírónak adott azóta, hogy Moszkva 2022 februárjában megtámadta Ukrajnát. Az amerikai kommentátort széles körben bírálták, amiért nem vonta felelősségre Putyint olyan kérdésekben, mint az ukrajnai atrocitások és az orosz vezető ellenfeleinek Kreml általi elhallgattatása.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Carlson összebarátkozott egy európai erős emberrel. 2021-ben Budapestről sugározva műsorát, interjút készített Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, és egy katonai helikopteren is utazott, hogy ellenőrizze a határkerítést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz