Donald Trump amerikai elnök a vámok bevezetési dátumával kapcsolatban keltett némi zűrzavart, amikor ellentmondásos nyilatkozatokat tett. A helyzet tisztázása érdekében most egyértelműsítette, hogy
a Mexikóból és Kanadából érkező árukra vonatkozó vámok március 4-én lépnek életbe.
Kapcsolódó
A dpa német hírügynökség szerint az amerikai elnök a Truth Socialon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy a kábítószerek még mindig nagyon magas és elfogadhatatlan mennyiségbe áramlanak az országba, ez a csapás továbbra is kárt okozzon az USA-nak, és ezért, amíg ez meg nem szűnik, vagy komolyan nem korlátozzák, addig a tervezett vámok valóban hatályba lépnek a március negyedikén.
Bejelentette azt is, hogy
a Kínából származó termékekre további 10 százalékos pótlólagos vámot alkalmaznak, azaz az ázsiai országra kivetett vámokat 20 százalékra emeli.
Február elején Trump mindössze néhány órával azelőtt, hogy életbe léptek volna a Mexikóból és Kanadából érkező árukra vonatkozó 25 százalékos büntetővámok, tárgyalt a szomszédos országok vezetőivel, ennek eredményeként 30 nappal elhalasztotta a kereskedelmi korlátozásokat. A Kínából származó behozatalokra kivetett 10 százalékos vámokat viszont hatályba léptette, amire Peking válaszlépésekkel reagált, most szintén azt közölte, hogy minden szükséges intézkedést meghoz érdekei védelméért.
A dátumokkal kapcsolatos zűrzavart az okozta, hogy Donald Trump a kormány első ülésén a Mexikóra és a Kanadára kivetett, majd halasztott vámok bevezetésének dátumaként április 2-át említette.Még azt is hozzáfűzte, hogy először április 1-jén léptek volna hatályba a vámok, de mivel kicsit babonás, a következő napot választotta.
A kérdéses időpont elhúzódása aggodalmat keltett, mivel nem volt világos, hogy mikor is ép életbe a vámkérdés. Trump a helyzet tisztázása érdekében most megerősítette, hogy a januári hírhez képest semmi változás nem történt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban