Donald Trump szerint a cukornáddal készült Coca-Cola finomabb, mint az Egyesült Államokban forgalmazott kukoricaszirupos változat, ezért elmondása szerint egyeztetett a céggel a recept megváltoztatásáról. Az Economx is beszámolt róla, hogy az elnök saját közösségi oldalán, a Truth Social-ön azt írta a nádcukorral készült változatra utalva: „Egyszerűen jobb!”
Az Index most azt írja:
Kapcsolódó
az amerikai italgyárt bejelentette, hogy ősszel megjelenik egy új változat, amely amerikai nádcukorral készül, ezzel párhuzamosan a hagyományos kukoricaszirupos verzió is marad a kínálatban.
A vállalat közleménye szerint a lépés része a folyamatos innovációnak, amellyel szélesebb választékot kívánnak kínálni a fogyasztóknak. James Quincey vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az új termék tartós alternatívát jelent majd azoknak, akik a nádcukros ízt keresik, miközben a klasszikus verzió továbbra is elérhető lesz.
Európában és Mexikóban már régóta nádcukorral édesítik a Coca-Colát, így az amerikai változtatás inkább a helyi fogyasztói igényekhez igazodik. Trump javaslatára a Pepsi sem maradt tétlen: bár nem cserélik le kukoricaszirupos üdítőjüket, a prebiotikus termékcsaládjuk és a Poppi nevű márkájuk már tartalmaz nádcukrot.
Az egészségügyi szakértők azonban figyelmeztetnek: akár nádcukorral, akár kukoricasziruppal készül az ital, a túlzott cukorfogyasztás továbbra is komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában. A táplálkozási szakértő szerint az amerikai élelmiszerpiac egészségesebbé tételéhez nem elegendő csak a cukorfajták váltogatása, sokkal inkább a cukorfogyasztás általános csökkentésére kellene törekedni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről