Valóban előkészületben van a Donald Trump amerikai elnök által keddre bejelentett megbeszélés Vlagyimir Putyin orosz államfővel – erősítette meg Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.
Igen, ez valóban így van. Keddre egy ilyen beszélgetés előkészületben van
– hangzott a válasz.
Több forrás is arról beszél, hogy Trump lepaktálhatott Putyinnal
Aggasztó forgatókönyv körvonalazódik Ukrajnában, szakértők szerint Donald Trump amerikai elnök szándékosan gyengítette az ukrán védelmet, lehetővé téve Oroszországnak a kurszki terület visszafoglalását. A háttérben – úgy vélik – egy nagyobb terv állhat, amely Ukrajna térdre kényszerítését célozza – írja az Index.
Tavaly nyár óta meglepetésszerűen foglaltak el orosz területeket az ukránok, a céljuk az volt, hogy hátráltassák az oroszokat abban, hogy csapatokat küldhessenek Kelet-Ukrajnába. Moszkva többször is próbálta visszafoglalni ezeket a területeket, de egészen mostanáig nem sikerült. A közelmúltban azonban pár nap alatt sikerült visszaszorítani Kurszkban az ukránokat.
A Bild arról számol be, hogy Roman Seremeta ukrán közgazdászprofesszor szerint
Donald Trump pont akkor állította le a fegyverszállítást, amikor Oroszország éppen nagy ellentámadást indított Kurszkban, majd leállította a létfontosságú hírszerzési együttműködést Ukrajnával.
A professzor szerint ez nem lehet véletlen, véleménye szerint az amerikai elnök szándékosan gyengítette Ukrajnát a kurszki hadművelet során.
Az orosz katonai bloggerek is úgy vélik, hogy valamiféle alku létezik Donald Trump és Vlagyimir Putyin között, amely Kurszkkal kapcsolatos.
Küszöbön a Trump-Putyin tárgyalás
Még a héten sor kerülhet a két elnök egyeztetésére az orosz-ukrán háború lezárásáról. Donald Trump különmegbízottja úgy fogalmazott: jó és pozitív párbeszédre számít. Szerinte hetek kérdése a békemegállapodás megszületése.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az