Donald Trump szerint Oroszországnak „akarnia kell egy megállapodást” Ukrajnával – az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban csütörtökön.
Donald Trump újabb elnöki rendeleteinek aláírása közben újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, hogy akár azonnal is találkozna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. „Azt gondolom, hogy Oroszországnak akarnia kell, hogy megállapodjon, és talán akarnak is egyezséget kötni. Abból, amit hallok, azt gondolom, hogy Putyin szeretne látni engem. Amilyen hamar csak tudunk találkozunk. Én azonnal találkoznék” – fogalmazott Donald Trump, és hozzátette, hogy „minden egyes nap, amikor nem jön létre a találkozó, további katonák halnak meg a harcmezőn”. Azt is megállapította, hogy mindkét oldal nagyon sok katonát veszített, de Oroszország többet.
Szintén kérdésre válaszolva
az elnök úgy vélte, hogy az ukrajnai háború lezárására Kínának is hatása lehet, mert Hszi Csin-ping elnöknek van hatalma Oroszország felett.
Donald Trump szintén csütörtökön, a Davosi Világgazdasági Fórum vitájához is hozzászólt videókapcsolaton keresztül, amelyben részben az ukrajnai háborúval kapcsolatban hibáztatta az OPEC+ tagokat, a kőolaj-kitermelő országok kibővített, Oroszországot is magába foglaló csoportját amiatt, hogy
az elmúlt három évben, az ukrajnai háború legnagyobb részében is magasan tartották a kőolaj világpiaci árát, ami gazdasági motorként táplálta az orosz gazdaságot.
Hozzátette, hogy „ha az árak csökkennének, akkor az azonnal a háború végéhez vezetne”, és azt is megjegyezte, hogy az OPEC+ „bizonyos mértékben nagyon is felelős azért, a mi történik”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége