Donald Trump egy hétvégi gyűlésen tőle nem szokatlanul jókat anekdotázott, és az egyik poénja az volt, hogy ha nem költ eleget egy NATO tagállam védelemre, akkor azt elnöksége esetén nem védené meg az USA egy orosz támadástól, sőt, azt mondaná az oroszoknak, hogy csináljanak vele, amit akarnak.
A poén nagyon rosszul jött ki, a Trumppal versengő jelöltnő szerint, akivel a CBS készített riportot, a legnagyobb gond az, amit az üzenet tartalmaz: miszerint egyáltalán ebben a formában szóba állna egy olyan emberrel (Putyinnal), akinek kezéhez emberek vére tapad, megöleti ellenfeleit, és elindított egy értelmetlen hódító háborút, ami már félmillió ember életét követelte.
Haley szerint országának barátokra van szüksége, a NATO egy 75 éves sikertörténet, és mindeddig elriasztotta attól Oroszországot, hogy bármely tagját megtámadja, és továbbra is ez a szövetség elsődleges szerepe. Az pedig nem menti fel Trumpot, hogy mindezt viccelődésnek szánta, illetve kampányfogásnak, ahhoz túl komoly, országok biztonságát érintő kérdésről van szó.
Nikki Haley immár egyedüliként versenyzik Trumppal a republikánus elnökjelöltségért, és bár sokan nem adnak neki esélyt, a szuper keddnek nevezett napig, amikor sok állam egyszerre tart előválasztást, bízik benne, hogy megelőzi Trumpot, pláne, ha még ilyen botrányos elszólásai lesznek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon