Donald Trump megválasztott amerikai elnök az átmenetet levezénylő csapatának tagjai azt mondták a tanácsadóiknak az ügyben bennfentes források szerint, hogy a teljesen önvezető járművek szövetségi keretrendszerének kialakítását a Közlekedési Minisztérium prioritásai közé sorolják.
A Bloomberg beszámolója szerint amennyiben az új szabályok lehetővé teszik majd az autók használatát emberi irányítás nélkül, az közvetlenül Elon Musknak, a Tesla vezérigazgatójának és Trump egyik legnagyobb támogatójának lesz előnyös.
A Tesla részvényei 8 százalékot erősödtek hétfőn a nyitás előtti kereskedésben a hírek megjelenése után. A részvény 28 százalékot emelkedett a választás napja óta.
A jelenlegi szövetségi szabályok jelentős akadályokat jelentenek azoknak a vállalatoknak, amelyek kormánykerék vagy pedál nélküli járműveket kívánnak nagy mennyiségben forgalomba helyezni. Musk idén októberben jelentette be, hogy 2026-tól kezdődően nagyszámú vezető nélküli robotaxit gyárt majd a Tesla, amelyekben nincsen vezetői vezérlés.
Musk korábban már többször szorgalmazta az autonóm járművek szövetségi jóváhagyási eljárását, jelezve, hogy a kormányzatban betöltött bármilyen szerepét arra használná, hogy ezt a célt előremozdítsa. Múlt héten pedig a frissen megválasztott elnök bejelentette, hogy Muskot és Vivek Ramaswamy korábbi republikánus elnökjelöltet kérte fel az újonnan létrehozandó Hatékonysági Minisztérium (Department of Government Efficiency) vezetésére.
A Tesla lobbierejét tovább növelheti, hogy a közlekedési miniszteri posztra legesélyesebb jelöltek között van Emil Michael, az vállalat egykori ügyvezetője is, aki már Trump csapatával és a potenciális munkatársaival is egyeztetett a források szerint.
„Olaf egy bolond“ - Elon Musk nekiment a német kancellárnak
Donald Trump választási győzelme után fogalmazta meg sommás véleményét a milliárdos Tesla-vezér a berlini koalíció szétesése miatt bajba került Olaf Scholzról. Maga a címzett és a német kormányszóvivő sem hagyta szó nélkül a megjegyzést.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás