Vasárnap Donald Trump amerikai elnök egy közösségi média bejegyzésében azt követelte, hogy a Washington DC-ben élő hajléktalanok hagyják el az ország fővárosát, máskülönben ki lesznek hajítva. Még azt is hozzátette, hogy akár szövetségi ügynököket is bevet annak érdekében, hogy „megtisztítsa” a fővárost a hajléktalanoktól. Mindezt annak ellenére tette, hogy a bűnözés 30 éve akkor volt a legkisebb, amikor Trumpot beiktatták januárban.
A hajléktalanoknak menniük kell, AZONNAL. Adunk nektek helyet, ahol élhettek, de az legyen jó MESSZE a fővárostól
– írta a Truth Social oldalára az elnök vasárnap reggel, kis idővel azután, hogy a golfpályájáról utazott a Fehér Házba.
A posztjához csatolt négy képet is, amelyeket az elnök konvojából fotózhattak a golfpályától a Fehér Házig tartó úton.
Két képen körülbelül 10 sátor volt látható, a harmadikon egy utcán alvó ember, a negyediken pedig útszéli szemét a Kennedy Center mellett.
Trump posztja egy olyan korábban már bejelentett sajtókonferenciát reklámoz, ami az elnök ígérete szerint „megállítja majd az erőszakos bűnözést” a fővárosban. Azt azonban nem tette hozzá, ezt hogyan tervezi megvalósítani.
Az elnök posztja ellenére azonban Washington DC-ben nincsen hajléktalanság-járvány, sem pedig erőszakos bűnözés – írja a The Guardian. A város főpolgármestere szerint ebben az évében is 26 százalékkal csökkent az erőszakos bűnözés aránya.
Az elnök azonban csak a szövetségi területeket és épületeket tudja a markában tartani a fővárosban, annak sajátos önkormányzata van. Trump szerdán elmondta a riportereknek, hogy a Fehér Ház jogászai már dolgoznak azon, hogy ezt hogyan szüntessék meg és vonják szövetségi szintű kontroll alá DC-t.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége