A demokraták egyelőre nem hivatalos elnök-aspiránsa 1 százalékponttal vezet Donald Trump előtt, igaz az előny marginálisnak, a verseny pedig szorosnak mondható.
A Reuters/Ipsos mérésénél egyébként 3,5 százalékon belüli különbség még hibahatárnak számít.
Ugyanakkor Kamala Harrisnek folyamatosan javul a megítélése: a szavazók 46 százalék pozitív véleménnyel van róla, míg a korábbi mérésnél még csak 40 százalékon állt a szimpátia-indexe. Ezzel szemben Trump mérlege hónapok óta változatlan: a regisztrált szavazók 41 százaléka látja őt kedvezően és 56 százaléka kedvezőtlenül.
A felmérés szerint a regisztrált szavazók jobban kedvelik Trump megközelítését olyan területeken, mint a gazdaság, bevándorlás és bűnözés. Ezzel szemben Harrist jobbnak tartják egészségügyi kérdésekben.
Harris kampánystábja jelenleg zárt ajtók mögött vizsgálja a potenciális alelnökjelölteket, és hamarosan döntést hozhatnak ebben a kérdésben. A dolog már csak azért is sürgető, mert a jövő héten Harris már együtt szeretne vele kampányolni az úgynevezett csatatér államokban.
A felmérésben a már szóba került jelöltekre is rákérdeztek, ám az országos tábor kialakításán lesz még mit dolgozniuk.
Az arizonai Mark Kelly szenátor és volt űrhajós rendelkezik a legmagasabb támogatottsággal (32 százalék), őt követi Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzó (27 százalék), Andy Beshear kentuckyi kormányzó (20 százalék), J.B. Pritzker illinois-i kormányzó (14 százalék) és Tim Walz minnesotai kormányzó (11 százalék).
Nem túl jó jel, hogy szavazók nagyjából fele még csak nem is hallott Kellyről, a többieket pedig még kevésbé ismeri.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Lecsapna a Huawei az Nvidia helyére a kínai chip piacon

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Ismét magánszemélyeknek oszt pénzt a kormány, nyugdíjasok és diákok is pályázhatnak

Trump első száz napjának mérlege: az USA elnöke megdönti az eddigi világrendet

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – egy új kutatás megcáfolja, amit eddig hittünk

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok
