Andy Ogles, az amerikai képviselőház republikánus képviselője határozatot terjesztett elő az alkotmány módosításáról, amely lehetővé tenné Donald Trump elnök harmadik ciklusát.
„Donald Trump bebizonyította, hogy ő az egyetlen olyan politikai személyiség a modern történelemben, aki képes megfordítani hazánk hanyatlását és visszaadni Amerikának egykori befolyását, és időt kell adni neki e cél eléréséhez” – magyarázta kezdeményezését Andy Ogles a CNBC beszámolója szerint. Trump ez esetben 86 évesen fejezné be politikai pályafutását.
A javaslat szerint ehhez módosítani kell az Egyesült Államok alkotmányát. Most így hangzik:
„Senki sem választható meg kétszernél többször elnöki tisztségre.”
A republikánus által javasolt módosítások azt sugallják, hogy bárkit háromszor is megválaszthatnak majd az Egyesült Államok elnöki posztjára, feltéve, hogy az első két ciklus nem követte egymást.
Terelés lehet mögötte?
A kommentárok szerint az ilyen jellegű módosításoknak „gyakorlatilag nincs esélyük a ratifikációra”, ugyanakkor „nagy fokú lojalitásról tesz tanúbizonyságot az elnök iránt az Egyesült Államok Képviselőházában”. Ez persze jól jönne, most, hogy Andy Oglest hamarosan az Egyesült Államok Képviselőházának Etikai Bizottsága is kérdőre vonja a választási kampánya finanszírozásával kapcsolatos furcsaságok miatt.
A demokraták szerint alapvetően innen fújhat a szél – inkább beszéljenek Trump újrázásáról, mint a képviselő kampányfinanszírozásáról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste