Legalább harmincan sérültek meg, és több száz épület dőlt romba, illetve károsodott a legfrissebb adatok szerint abban a nagy erejű földrengésben, amely Ecuadort rázta meg helyi idő szerint pénteken.
Szombati hivatalos közlések szerint
a 6,3-as erejű földrengés főként a tengerparti Esmeraldas városát éritette, ahol négy egészségügyi központ és 18 iskola semmisült meg. Az ország 24 tartományából tízben érezni lehetett a rengéseket. A rengés hipocentruma a Csendes-óceánban volt, mintegy 30 kilométer mélységben a tengerfenéken, de alig 9 kilométerre a 230 ezer lakosú Esmeraldastól.
A hatóságok szerint 179 épület semmisült meg, és 716 lakóházban keletkeztek károk, és áramkimaradások is voltak.
A Petroecuador állami olajvállalat közölte, hogy átmenetileg leállította a megrongálódott finomító és a hozzá tartozó vezeték működtetését Esmeraldasban.
Daniel Noboa ecuadori elnök utasította az illetékes minisztériumok vezetőit, hogy utazzanak a tengerparti városba, és személyesen koordinálják a humanitárius segítségnyújtást. Közösségi oldalain az államfő ígéretet tett a lakosságnak, hogy a kormány nem hagyja magára a károsultakat.
Ecuador a Föld egyik geológiailag legaktívabb régiójában található, az ország part menti része két tektonikus lemez érintkezésénél fekszik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat