Clive Palmer bányamágnás nem akármilyen helyszínen, Sydney ikonikus operaházában jelentette be nagyszabású tervét, hangsúlyozva, hogy nem csupán a Titanic pontos másít kívánja megépíttetni bálteremmel, medencével, hanem egy még az az eredetinél is jobb tengerjárót.
A Titanic II első útja a dél-angliai Southamptonból New Yorkba vezet majd 2027 júniusában, és a milliárdos befektető szándéka szerint az 1912-es katasztrófával ellentétben úgy zajlik majd, hogy nem ütközik jégheggyel.
Clive Palmer 500 millió és egymilliárd ausztrál dollár közötti összeget kíván költeni régóta dédelgetett álma megvalósítására, a hajóépítés jövőre kezdődhet.
Nem ez az első alkalom, hogy a tehetős vállalkozó bejelenti Titanic újraalkotását: már 2012-ben is a nyilvánosság elé állt egy hasonló projekttel, amely azonban „zátonyra futott”, a többi között a koronavírus-világjárvány miatt. Ausztrál sajtóértesülések szerint egy kínai partnercéggel is elszámolási viták támadtak.
Sok minden nem ment jól, amikor először bemutattuk a projektet
- mondta az elszánt vállalkozó, hozzátéve, elkötelezettsége a régi, és a világjárvány végeztével ismét belevág a régi álom megvalósításába - írja welt.de német hírportál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok