Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) továbbította az Igazságügyi Minisztériumhoz a TikTok és annak kínai anyavállalata, a ByteDance elleni panaszt a gyermekek adatvédelmének lehetséges megsértése miatt.
Az eljáró hatóság a kereskedelmi törvény és a gyermekek online adatvédelméről(COPPA) szóló jogszabály (COPPA) feltételezett megsértése miatt indított vizsgálatot.
A COPPA a 13 év alatti gyermekek személyes adatainak online szolgáltatások általi gyűjtését, felhasználását és közzétételét szabályozza.
A vád szerint ezenfelül a szövetségi kereskedelmi törvény tisztességtelen vagy megtévesztő gyakorlatokra vonatkozó szabályozásnak nem tesz eleget a kínai vállalat.
A TikTok értetlenül áll a döntés előtt, mivel több mint egy éve mindenben együttműködnek az FTC-vel. A vállalat szóvivője a BBC kérdésére elmondta:
Csalódottak vagyunk, hogy az ügynökség peres eljárást folytat ahelyett, hogy továbbra is együttműködne velünk egy ésszerű megoldáson.
Az Igazságügyi Minisztérium (DOJ) nem kívánta kommentálni a döntést. Azt elárulták, hogy a tárca a bevett gyakorlatnak megfelelően már a beadvány előtt konzultáltak az FTC-vel.
Szorul a hurok
A DOJ-hez továbbított eljárás tovább növeli a TikTok egyesült államokbeli működésére nehezedő nyomást.
Jelen ügy független az áprilisban elfogadott a törvénytől, amely rákényszeríti a videomegosztó alkalmazás jelenlegi kínai tulajdonosát, hogy egy éven belül váljon meg a vállalattól.
Miután Joe Biden aláírta a vonatkozó jogbszabályt, a Bytedance közölte: nem fognak megválni az applikációtól és bíróságon támadták meg a szerintük diszkriminatív törvényt.
Az alkalmazás betiltással fenyegető szabályozás kilenc hónapot és további három hónapos türelmi időt hagy a kínai vállalatnak, hogy megváljon a platformtól. Így az eladási határidő valószínűleg jövőre, a 2024-es amerikai elnökválasztás győztesének hivatalba lépése után lenne esedékes.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val