Három amuri, más néven szibériai tigriskölyköt altattak el a lipcsei állatkertben születésük után néhány nappal - írta meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A német lap beszámolója alapján a kölykök szerda este születtek. Anyjuknak, Juskának ez volt az első alomja, és a még tapasztalatlan nagymacska néhány órával a születés után elfordult utódaitól.
Az állatkert bejelentése szerint ezért a három fiatal amuri tigrist meg kellett kímélni a további szenvedéstől.
„A két nap alatt, amit anyjuk gondoskodása nélkül töltöttek, a kistigrisek fáztak és egyre gyengébbek lettek. Ezen a ponton, amikor a kölykök már nem mutattak semmilyen aktív viselkedést, fel kellett lépnünk és felelősségteljes súlyos döntést hoznunk” – magyarázta Andreas Bernhard állatorvos.
Hozzátette, hogy a gondozók általi, kézi nevelést szándékosan kizárták, mivel „az utódok anyamacska általi nevelése, valamint az utódok anyától való tanulása elengedhetetlen a természetes viselkedés elsajátításához”.
„Az ilyen viselkedés érzelmileg szomorú emberi szempontból, de az állatvilág része" - idézte a lap Jörg Junholdot, az állatkert igazgatóját, aki nem mondott le arról, hogy Juskának újabb utódai szülessenek a jövőben.
Az állatkert a Facebook-on is beszámolt a szomorú esetről. Miként a 444 idézte, azt írták: „Az első néhány óra ígéretes volt – Juska ösztönösen gondoskodott utódairól. Csütörtök délutántól azonban érdeklődése alábbhagyott (…) Ma nehéz szívvel kellett közbelépnünk, és el kellett altatnunk a három legyengült kölyköt, hogy megkíméljük őket a további szenvedésektől.”
A PETA állatvédő szervezet bejelentette, hogy az ügyben büntetőfeljelentést tesz annak kivizsgálására, hogy jogszerű volt-e az állatok elpusztítása.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér