Az eljárás csütörtökön indult, amelyben a város 17 busztársaságot vádol több mint 33 ezer migráns illegális szállításával — írja a Reuters.
A manhattani állami bíróságon benyújtott perben 708 millió dollár a követelés, az elmúlt két évben felhalmozódott elszállásolások és ellátások költségének köszönhetően. A vádlott azonban nem Texas, hanem az a 17 busztársaság, amelyek szerződést kötöttek az állammal a migránsok szállítására.
Azonban nem csak New Yorkba jutott el az áradat. A társaságok többek között Chicagóba és Washingtonba is szállítottak.
A cégek emellett megsértették Eric Adams New York-i polgármester rendeletét is, amely előírja a buszüzemeltetők számára, hogy értesítsék a várost, ha 10 vagy több szükségszállásra szoruló embert szállítanak a városba.
A fuvarozások még 2022-ben kezdődtek, amikor Greg Abbott texasi kormányzó – válaszul az amerikai-mexikói illegális határátkelésekre – migránsokat szállító buszokat küldött a demokrata vezetésű városokba.
Minden bevándorlónak alkotmányos joga van átutazni az országon. Önként érkeztek New Yorkba, miután a Biden-kormány engedélyezte, hogy az Egyesült Államokban maradhassanak
– nyilatkozta Abbott.
Abbott élesen bírálta Joe Biden elnököt a határátlépések számának növekedésére adott válasza miatt, és egy sor intézkedést vezetett be az illegális bevéndorlás visszaszorítására. A reakció nem váratott sokat magára, a Biden-kormány szerdán pert indított a törvény miatt, amely jogköröket biztosítana az állami tisztviselőknek a migránsok letartóztatására, büntetőeljárás alá vonására és kitoloncolására.
Bevándorlók ezrei várnak ugrásra készen a legkeményebb határon
Május óta 445 ezer bevándorlót toloncoltak ki az Egyesült Államokból, decemberben hetente átlagosan 9600 menedékkérő jött Mexikó felől az országba.Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók