A Tesla visszahozta a hírhedt Mad Max üzemmódját a Full Self-Driving (Supervised) rendszerben – ez a mód hivatalosan nem használható Európában, vagyis mi ebből kimaradunk – épp akkor, amikor több hatósági vizsgálat is zajlik az önvezető funkciók biztonságát illetően. A mód lényege, hogy figyelmen kívül hagyja a sebességkorlátozásokat – írja a Totalcar.
A v14.1.2-es frissítés jegyzeteiben ez olvasható:
„Bevezettük az új sebességprofilt, a MAD MAX-et, amely magasabb sebességet és gyakoribb sávváltásokat alkalmaz, mint a HURRY mód.”
A Tesla már 2018-ban is kísérletezett ezzel az üzemmóddal az Autopilot korai verziójában, amit Elon Musk akkor azzal indokolt, hogy a rendszer így jobban kezeli a sűrű forgalmat.
A mostani visszatérés azonban különösen meglepő időzítés, mivel a cég ellen jelenleg több halálos baleset miatt indított per zajlik, és az amerikai közlekedésbiztonsági hatóságok vizsgálják, mennyire veszélyes a Tesla fejlett vezetéstámogató rendszere.
Emellett a kaliforniai közlekedésbiztonsági hatóság is perben áll a Teslával, mert szerintük a „Full Self-Driving” elnevezés félrevezető lehet a vásárlók számára.
A Mad Max mód tehát finoman szólva is merész lépés a cég részéről – különösen most, hogy az önvezető technológia körüli vita újra fellángolt.
A Tesla egyébként továbbra sem vállal teljes felelősséget az FSD vagy az Autopilot használatáért – a sofőrnek végig figyelnie kell, és bármikor át kell tudnia venni az irányítást.
Brutális árcsökkentéssel tör be Magyarországra a fapados Tesla
A Model Y korábbi verziójánál közel 4 millióval olcsóbban, már 16 669 900 forinttól kapható a széria új, egyszerűsített változata. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye