A WHO kedden hatalmas biológiai kockázatra figyelmeztetett, miután szudáni katonák elfoglaltak egy laboratóriumot a fővárosban, Kartúmban, miközben számos ország, köztük Magyarország is evakuálja onnan állampolgárait.
Lövéseket és vadászgépek dübörgését lehetett hallani Kartúmban, fél nappal azután, hogy a 72 órás tűzszünet bejelentése reményt keltett arra, hogy a menekülni vágyó civilek számára megnyílnak az útvonalak. Súlyos összecsapások törtek ki a szudáni hadsereg és a gyors támogató erők, a hadsereggel az ország irányításáért harcoló félkatonai csoport között Kartúm állam északi részén – írja a CNN.
Szudánban az erőszak tizenegy nappal ezelőtti kitörése óta legalább 459 halálos áldozatot követelt és legalább 4072 ember megsérült – közölte a WHO.
A lefoglalt laboratórium potenciális baktériumbomba
Egy magas rangú orvosi forrás a CNN-nek elmondta, hogy a laboratóriumot, amelyben betegségmintákat és más biológiai anyagokat tárolnak, az Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) erői foglalták el. Az egészségügyi szakemberek már nem férnek hozzá a létesítményhez. A WHO szudáni képviselője „rendkívül veszélyesnek” nevezte a fejleményt, mivel több halálos és fertőző betegséget is tároltak ott, többek között a kanyaró, a gyermekbénulás és a kolera izolátumát is. A létesítményben áramkimaradások voltak, ami azt jelenti, hogy nem lehet megfelelően kezelni a laboratóriumban orvosi célokra tárolt biológiai anyagokat.
Az orvosi forrás a CNN-nek elmondta, hogy „a veszélyt az jelenti, ha a laboratóriumban bármilyen fegyveres összecsapás tör ki, mert az a laboratóriumot baktériumbombává változtatja”.
Sürgős és gyors nemzetközi beavatkozásra van szükség, hogy helyreállítsák az áramellátást és biztosítsák a laboratóriumot bármilyen fegyveres összecsapástól, mert valódi biológiai veszéllyel állunk szemben
– tette hozzá a forrás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére