Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos közösségi oldalán arról írt, hogy továbbra is dúlnak a harcok Szudánban. Miután szombaton egy magyar koordinációval lezajlott akcióval 14 magyar állampolgárt sikerült kimenteni, további magyarok jelentkeztek, így most 15 honfitársunkon próbálnak segíteni.
A vasárnap esti információk szerint Magyarország Törökországgal, Franciaországgal és az ENSZ-szel folytatott együttműködésének köszönthetően hét magyar állampolgár tart biztonságos helyre, nyolc ember esetében pedig továbbra is keresik a biztonságos megoldást – tette hozzá a külügyi tárcavezető.
Számos más ország is menekíti állampolgárait
Kanada is azt közölte, hogy átmenetileg felfüggeszti diplomáciai tevékenységét Szudánban, illetve a félkatonai egységek és a hadsereg között több mint egy hete dúló összecsapások miatt számos más ország is menekíti állampolgárait a kelet-afrikai országból.
A szudáni helyzet gyorsan romlott, lehetetlenné téve személyzetünk kartúmi biztonságának a szavatolását. A diplomaták az országon kívül, biztonságos helyről dolgoznak
– írta a Twitteren Mélanie Jolie kanadai külügyminiszter vasárnap.
Az olasz külügyminiszter a védelmi tárca közreműködésével vasárnap műveletet indított a Szudánban rekedt olasz és svájci állampolgárok, valamint az Apostoli Szentszék nagykövetségének tagjai, összesen mintegy 200 ember kimenekítésére.
Görögország a hadsereg különleges egységeit és repülőgépet küld Egyiptomba állampolgárai kimenekítésére. Mintegy 150 görög állampolgár közölte, hogy el akarja hagyni az afrikai országot.
Svédország mintegy 150 katonát küldött Szudánba a svéd diplomaták és állampolgárok kimenekítésére a parlament sürgősségi hozzájárulásával, amely szükség esetén erő alkalmazására is felhatalmazta őket. A svéd hadsereg katonailag felvonult a térségben.
Oroszország kartúmi nagykövete az orosz állami médiának azt mondta, hogy a kis híján 300, Szudánban tartózkodó orosz állampolgár közül 140 kíván elutazni. Készülnek az evakuálási tervek, de a harcok miatt egyelőre lehetetlen őket megvalósítani – közölte a nagykövet. Hozzátette, hogy tizenöt ember, közöttük egy nő és egy gyermek egy kartúmi orosz ortodox templomban rekedt, amely közelében összecsapások folynak.
A török külügyminisztérium vasárnap közölte, hogy Ankara megkezdte 140 állampolgára kimenekítését Szudánból. A török állampolgárokat Etiópián keresztül szállítják Törökországba.
Második hetébe lépett a véres szudáni erőszak
Szudánban második hetébe lépett az országot a 2021. évi katonai hatalomátvételt ténylegesen vezető Abdel-Fattáh Burháni tábornok vezette hadsereg, valamin ellenlábasának és egykori helyettesének, Mohamed Hamdan Daglo tábornoknak az irányítása alatt álló félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) közötti véres erőszak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem végleges adatai szerint a halálos áldozatok száma meghaladta a 420-at, a sebesülteké pedig a 3700-at. A harcokban egy iraki állampolgár meghalt, egy egyiptomi nagykövetségi alkalmazott pedig megsebesült. Tízezrek menekültek el más szudáni tartományokba, valamint Csádba és Egyiptomba.
(via MTI)
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának