Július 27-től általános sztrájkot hirdettek a román egészségügyben, amennyiben a kormány nem veszi figyelembe a dolgozók követeléseit. Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezet vasárnap ismertette a tiltakozás menetrendjét – számolt be a Főtér.
Tiltakozások júliusban
Több mint ezer orvos már most is tiltakozik azzal, hogy nem vállalnak plusz ügyeletet a kórházakban. Mint írják: eddig 1128 orvos felmondta a plusz ügyeleteket a kórházakban, és már több intézmény jelezte, hogy nem tudják biztosítani az állandó ügyeleti ellátást.
Július 6-tól a kórházak előtt tiltakoznak majd az alkalmazottak, július 12-én pedig Bukarestben kezdődik meg egy nagyobb tüntetés. Július 19-én figyelmeztető sztrájkot tartanak, és ha a kormány ezután sem teszi meg az egészségügyi dolgozók által követelt szükséges lépéseket, július 27-én általános sztrájkba kezdenek.
A dolgozók többek között a bérek emelését, egységes bértörvényt és az inflációkövető étkezési hozzájárulást követelnek.
Romániában májusban 22. után több héten át sztrájkoltak a pedagógusok is, többek között 25 százalékos béremelést követeltek és több mint 150 ezren vonultak utcára. A román kormány végül szándéknyilatkozatot fogadott el a pedagógusok társadalmi megbecsülésének és bérezésének javításáról, annak reményében, hogy a kötelezettségvállalással rá tudja venni a sztrájkoló oktatási dolgozókat a munka felvételére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ennek a tavaszias időnek biztosan nem fogunk örülni
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba