A demonstráció akkor robbant ki, amikor a populista Robert Fico szlovák miniszterelnök a büntető törvénykönyv módosítására és az országos ügyészség megszüntetésére irányulva nyújtott be terveket.
A javasolt változtatásokra éles kritikák érkeztek belföldről és külföldről egyaránt.
A tüntetés színpadán több politikai képviselő, színész és más közszereplők is beszédet mondtak. A tömegen a 9 fok és az erős szél sem foghatott ki. Többek között olyan jelszavakat skandáltak, mint az „Elég volt Ficóból” és a „Fico maffiózó". Pozsonyon kívül 24 szlovákiai városban gyűltek össze az emberek, de a többi külföldi nagyváros sem maradt ki a demonstrációból. A tüntetők utólagos becsült száma 10 ezer feletti — írja a Euronews.
A kormánykoalíció által már korábban megszavazott javaslat gyorsított parlamenti eljárással történt meg. Ez lényegében annyit tesz, hogy a törvénytervezetet nem vizsgálják felül szakértők, vagy bárki azok közül, akiket általában a szokásos törvényhozási eljárásokban szoktak alkalmazni.
A jóváhagyott tervek között szerepel a különleges ügyészség megszüntetése, amely olyan súlyos bűncselekményekkel foglalkozik, mint a vesztegetés, a szervezett bűnözés és a szélsőségesség. Ezeket az ügyeket a regionális hivatalok ügyészei vennék át, ők azonban már 20 éve nem foglalkoznak ilyen típusú bűncselekményekkel.
Emellett komoly problémát okozna a korrupció és néhány egyéb kihágás büntetésének csökkentése, beleértve a felfüggesztett büntetés lehetőségét, valamint az elévülési idő jelentős lerövidítését — olvasható az AP cikkében.
A három parlamenti olvasat közül az elsőn maga a vita is korlátozva volt.
Úgy döntöttek, hogy elhallgattatnak minket a parlamentben, de nem fognak sikerrel járni
– mondta Michal Šimečka liberális Progresszív Szlovákia vezetője.
A második olvasatra (amelyben esetleg változtatásokat érhetnek el a törvénytervezetben) jövő szerdán kerülhet sor, míg a zárószavazásra a jövő hét végén esedékes.
Zuzana Čaputová elnök asszony is kifejtette álláspontját, a törvénytervezettel kapcsolatban. Szerinte a javasolt változtatások veszélyeztetik a jogállamiságot és beláthatatlan károkat okoznak a társadalomnak.
Az Európai Parlament hozzátette, megkérdőjelezi Szlovákia képességét a korrupció elleni küzdelemre. Továbbá az Európai Ügyészség szerint Szlovákia tervei veszélyeztetik az EU pénzügyi érdekeinek védelmét és a korrupcióellenes keretrendszerét.
Kijev üzenete Ficónak: területi integritásban nincs kompromisszum
Kijev elutasította Robert Fico szlovák miniszterelnök azon sürgetését, hogy Ukrajna adjon át területeket az országot megszálló oroszoknak.Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)