Zuzana Caputova szlovák köztársasági elnök elhalasztotta az új szlovák kormány kinevezését, mert nem fogadja el annak a politikusnak a környezetvédelmi miniszterré történő kinevezését, aki nem hisz a klímaválságban – írja az Index.
A portál arról számol be, hogy még
nem állíthatja fel az új kormányt a szlovák választások győztese, Robert Fico,
tekintve, hogy Zuzana Caputova köztársasági elnök nem fogadta el Rudolf Huliak környezetvédelmi miniszteri kinevezését.
Caputova úgy nyilatkozott:
Egy olyan jelölt, aki nem ismeri el az éghajlatváltozással kapcsolatos tudományos konszenzust, és azt állítja, hogy nincs valódi éghajlati válság, nem vezethet és nem képviselhet egy olyan minisztériumot, amelynek fő feladata a természet, a táj és a Föld éghajlati rendszerének védelme.
A hivatal emiatt úgy látja, Huliak nem tudja biztosítani a minisztérium megfelelő működését, mert ellenzi a kormány hosszú távú környezetvédelmi politikáját és Szlovákia nemzetközi kötelezettségvállalásait.
Rudolf Huliak korábban akasztással fenyegetett meg egy környezetvédőt, mindemellett régóta kampányt folytat a barna medvék védelme ellen is. Emiatt már a Greenpeace is nyílt levélben panaszkodott a miniszterjelölt ellen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon