A szilveszteri éjszaka után hátramaradó hulladék eltakarítása minden évben nagy feladatot jelent az országban működő összes köztisztasági vállalatnak, közölték.
Az FKF munkatársai az óévbúcsúztató közterületi rendezvények helyszínein, továbbá a Kis- és Nagykörúton, az aluljárókban és azok környékén január elsején már reggel 6 órakor megkezdték, és egész nap végezték kézi és gépi erővel az ünneplés utáni takarítást.
Részletezik, számos speciális köztisztasági és hulladékbegyűjtő célgépet, köztük szállítójárműveket, kukásautókat, önfelszedő céljárműveket, orrseprős gépeket és takarítógépeket is bevetett az ünneplés utáni munkák során. 
A Budapesti Közművek 230 köztisztasági takarító munkatársa, valamint 40 járműve végezte a szilveszter utáni takarítást.
A társaság dolgozói több mint 300 köbméter hulladékot takarítottak össze és szállítottak el, hogy környezetbarát módon ártalmatlanítsák a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben, ahol energetikai hasznosítás során, távhőt és villamos energiát állítanak elő a beszállított hulladékból.
A mentők országszerte 3103 esetet láttak el szilveszterkor - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője hétfőn az MTI-vel. Győrfi Pál közleménye szerint közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek sérültjei és belgyógyászati rosszullétek mellett 206 embert szállítottak kórházba a mentők túlzott alkoholfogyasztás miatt. Közülük 28-an kiskorúak voltak - tette hozzá.
Szilveszter napján 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 143 eset igényelt tűzoltói beavatkozást. Tűz miatt 70 alkalommal, 73 esetben pedig balesethez hívták a tűzoltókat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!