Svédország kormánya – a konzervatív Mérsékelt Párt, a Kereszténydemokratákkal és a Liberálisokkal alkotott koalíciója –és a kabinetet kívülről támogató radikális jobboldali Svéd Demokrata párt indítványozta a koldulás országos betiltásának lehetőségének a kivizsgálását.
Linda Lindberg, a Svéd Demokraták frakcióvezetője szerint feltétlenül szükség lenne egy ilyen megoldásra. A politikus úgy látja, hogy ritkán lehetett kéregetőkkel találkozni
Kapcsolódó
Svédországban egészen a 2010-es évek elejéig, amikor sok uniós polgár érkezett más országokból Svédországba koldulni.
A frakcióvezető úgy látja, hogy ez a jelenség egyre szisztematikusabb és kidolgozottabb bűncselekményekhez vezetett. Hozzátette, az országban már korábban is léteztek koldulási tilalmak.
A koldulás betiltása az egyik fő választási ígérete volt a Svéd Demokratáknak. A 2022-es voksolást követően a bevándorlásellenes, nacionalista párt kívülről támogatta a kisebbségi kormányt alakító koalíciót, cserébe beleszólást kaptak bizonyos kormányzati ügyekbe – írja a Politico.
A kabinet kinevezett egy vizsgálóbiztost, hogy tanulmányozza miként lehetne egy ilyen tilalmat jogszerűen – a nemzetközi egyezmények és az emberi jogok megsértése nélkül – végrehajtani.
A biztos 2025 júniusának végén mutatja be eredményeit a svéd parlamentnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott