A skandináv ország csaknem 64 ezer óvóhellyel rendelkezik, amely világviszonylatból nézve is kiemelkedő számot tesz ki. Az MSB 2014 óta fokozott figyelmet fordít a bunkerek ellenőrzésére – írja az MTI.
A hatóság kiemelte, jelenleg folyamatban van a nagy méretű, több ezer ember befogadására alkalmas óvóhelyek korszerűsítése is.
A munkálatok várhatóan két-három évet vesznek igénybe, jelenleg a 80 nagy méretű bunker közül 25-nek kezdődött meg a felújítása. Az MSB 2025-ös tervei alapján folytatják a légszűrők cseréjét is az óvóhelyeken annak érdekében, hogy javítsák az esetleges vegyi vagy radiológiai támadások elleni védelmet.
Svédország hatóságai az utóbbi időben több alkalommal is felhívták a figyelmet arra, hogy fel kell készülni egy esetleges háború veszélyére. Januárban Ulf Kristersson miniszterelnök úgy fogalmazott, Svédország „nem áll háborúban, de nem él békében sem".
A svéd hatóságok 2015-ben újra bevezették a „totális védelem" koncepcióját, és a 2022-ben kirobbant ukrajnai háború után még tovább erősítették ezt az irányt. Polgári védelmi minisztert neveztek ki a védelmi miniszter mellé, amivel az elérhetik az egész társadalom mozgósítását.
Svédország új atomerőműveket építene állami támogatással
A skandináv országnak 2045-ig akár 10 új atomreaktorra is szüksége lehet, mivel a logisztikai ágazat és az ipar egyre inkább a fosszilis energiahordozókról áttér fenntarthatóbb forrásokra, a villamosenergia iránti igény megháromszorozódhat.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Ugyanaz az uniós rém fenyegeti a magyar bankokat és a kkv-kat

Így kerülhetjük el a klímakatasztrófát nyáron

Rekord mennyiségű készpénzt tart a világ legrutinosabb befektetője

Itt tart most Paks 2: már két országban gyártják az új erőmű fontos részeit

Ez nem áprilisi tréfa: kétéves rekordot dönthet az orosz olajexport

Már 1 milliárd forintról született döntés, pörög a Demján Sándor Program

Négy-öt millió magyar ember életét változtatná meg a kormány, konzultáció is lesz róla

Verekedések, üvegzúzás, fenyegetések – elszabadult a pokol a reptereken
