A berni kormány kész mentességet ajánlani Vlagyimir Putyin orosz államfőnek, ha békekonferencián vesz részt az országban az ukrajnai háború lezárásáról – jelentette ki kedden Ignazio Cassis svájci külügyminiszter.
Antonio Tajani olasz külügyminiszterrel Bernben tartott közös sajtótájékoztatóján Cassis kiemelte: jóllehet a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen, a svájci kormány tavaly közzétett értelmezése szerint
a rendelkezés nem vonatkozik a körözött személyre, ha nem magánemberként, hanem a békemegbeszélés résztvevőjeként érkezik az országba.
Svájcot mint az államfők találkozójának esetleges színhelyét Emmanuel Macron francia elnök vetette fel, Cassis pedig aláhúzta: hazája támogatja, hogy Svájcban tartsák a megbeszéléseket. Mint mondta, ezt ő maga is többször felvetette Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek, azonban
azt a választ kapta, hogy mivel Svájc is csatlakozott az Oroszországra kiszabott szankciókhoz, az orosz fél nem érdekelt abban, hogy ott tartsák a tárgyalásokat.
Putyin utoljára 2021-ben járt Svájcban, mégpedig Genfben, ahol Joe Biden akkori amerikai elnökkel találkozott.
Egy magas rangú amerikai tisztségviselő a Reuters hírügynökség beszámolója szerint azt mondta, elképzelhető, hogy Putyin és Zelenszkij találkozóját Magyarországon tartják majd.
Friedrich Merz német kancellár közlése szerint a két államfő két héten belül találkozik egymással.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol