Kissé rontotta Svájc jövő évi GDP-növekedési előrejelzését az UBS. A szakértők szerint az ország GDP-je idén 1 százalékkal, 2025-ben pedig 1,5 százalékkal bővülhet a korábban jelzett 1,7 százalék helyett. A prognózis szerint az átlagos svájci infláció 1,1 százalékon lesz 2024-ben, szemben a korábban jelzett 1,2 százalékkal, jövőre pedig 0,7 százalékos átlagos inflációval kalkulálnak a korábbi 1 százalék helyett.
Az UBS elemzői úgy vélik, hogy részben az euróövezet gazdasági kilátásainak visszafogott alakulása folytán az ipar teljesítménye lassítja a gazdasági növekedést, az inflációs nyomás azonban a vártnál gyorsabban csökken Svájcban. A geopolitikai helyzet, valamint a közel-keleti konfliktus továbbra is lefelé mutató kockázatot jelent. A svájci gazdasági államtitkárság (SECO) legfrissebb, szeptemberi előrejelzése szerint a svájci gazdaság az idei évben 1,2 százalékkal bővülhet, összhangban a júniusi prognózissal.
Ugyanakkor a jövő évi GDP-növekedéssel kapcsolatos előrejelzésén rontott júniushoz képest: a korábban jelzett 1,7 százalék helyett 1,6 százalékosra várják a bővülést.
Az államtitkárság közleménye szerint több indikátor is arra utal, hogy a közeljövőben mérsékelten nő Svájc gazdasági teljesítménye. Az idei évre előrejelzett 1,2 százalékos svájci GDP-növekedés arra mutat rá, hogy a svájci gazdaság jelentősen az átlag alatti ütemben bővül.
Több tízezer magyar utazik így, hogy semmire se legyen gondja
A pandémia utáni beesés után újra szárnyal a szervezett utazások piaca, de aki egyedül menne, súlyos árat is fizethet, ugyanis az egyágyas szobákért akár 30 százalékkal is többet elkérnek a szállodák. Az Economxnak nyilatkozó Ribi András szerint Svájctól Ázsiáig mindenre vevők a magyarok.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye