Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök hétfőn elmondta, egyedülálló szülők esetében az eddig járó szabadság megduplázódik, és 32 hétre növekszik – írja az MTI.
Hozzátette, további két hét fizetett gyermekgondozási szabadságot is biztosítanak a szülőknek, amely a gyerek nyolc éves koráig bármikor felhasználható, és visszamenőleg, a tavaly augusztus óta született gyerekek esetében is igényelhető.
A döntés azonban csak a spanyol kormány keddi ülését követően léphet jogerőre.
Sánchez elmondása szerint a kormányzati ciklus kezdetekor tett kötelezettségvállalások 45 százalékát már teljesítették, és a kisebbségi kabinet a javaslatai 86 százalékához megszerezte a parlament támogatását. Minden nemzetközi szervezet előrejelzése szerint idén Spanyolország lesz a leggyorsabban növekvő európai gazdaság.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkanélküliségi ráta 2008 óta nem volt olyan alacsony, mint most, a háztartások vásárlóereje pedig 9 százalékkal nagyobb, mint 2018-ban.
A miniszterelnök ismét megerősítette, hogy a kormányzati munkát négy évre tervezi, és nem készül választások kiírására 2027 előtt, noha az ellenzék, állítása szerint hét éve minden nap ezt sürgeti.
Rendkívüli szabadságra vágyik? Erre biztos nem!
A munkavállalók rendkívüli szabadságra jogosultak közeli hozzátartozójuk halála esetén, amelyet a temetés időpontjához kell igazítani.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót